Az M0 autóút 3. sz. főút-M3 autópálya közötti szakaszán elkészültek a betonburkolat próbaszakaszai. Viszgálatok után várhatóan szeptemberben a tervek szerint elkezdjük a betonburkolat építését.
A jól összehangolt műszaki ütemezésnek köszönhetően a forgalom különösebb feltartása nélkül sikerült az M3 autópálya káli szakasz burkolatfelújítás munkái. Az elkészült aszfaltcsíkon ezentúl komfortosabban utazhatnak az autósok.
Jó ütemben haladt a Budapest, XX. kerület Topánka utca burkolatfelújítási munkája, így határidőre és a Megrendelő maximális megelégedettségére készült el.
Hála az enyhe télnek, már múlt év december elején el tudtuk kezdeni a kivitelezést az Egerszalók, Sódomb infrastruktúrális fejlesztési munkán. Befejezési határideje idei év nyár közepén lesz.
Határidő előtt elkészült, így 2006. december 15-én forgalomba helyezésre került Hatvan várost elkerülő főút.
Idén is megrendezésre került az évbúcsúztató rendezvény. Másnap pedig a már tradicionálisnak mondható Szilveszter Kupa teremlabdarugó-torna, ahol saját csapataink mellett díszvendégként az utolsó mérközést a Fradi öregfiúk csapata játszotta válogatott csapatunkkal.
November közepén ünnepélyes keretek között forgalomba helyezésre került a 8. sz. főút Csórt elkerülő szakasza.
Határidőre elkészült, így októberben átadásra került a 2. sz. főút 40,1-78,6 km szelvények közötti szakaszának út- és hídrehabilitációs munkája.
A Bábolna város központjának arculatát lényegesen megváltoztató és díszesebbé tévő, a forgalmat megkönnyítő körforgalom ünnepélyes átadása október 14-én volt, melyen a beruházó nevében dr. Horváth Klára, Bábolna város polgármestere mondott ünnepi beszédet. A város első számú vezetője beszédében a többi között kiemelte, hogy teljes mértékben elégedettek az elvégzett munkával és ezt megköszönve emléklapot adott át Kolozsvári Gyula elnök-vezérigazgató úrnak.
Még 2006. évben átadásra kerülő Hatvant elkerülő főút építésén nagy erőkkel zajlanak a befejező munkálatok. (Jelenlegi oldal 1) 2 3 4 5 6 7 I I
|